[vc_row][vc_column][vc_column_text]

Ügyfelem előrelátóan majdnem egy évvel otthona eladása előtt keresett meg. Profin építette fel tervét, tudta, hogy mikor szeretne elköltözni régi lakásából az újba, oda mit szeretne magával vinni, és mitől akar még költözés előtt megválni. A Home Staging lépéseket praktikusan összekötöttük egy kis otthonrendezéssel, lomtalanítással.

Amikor először meglátogattam, végig jártuk a lakást, összeírtuk a felesleges, oda nem illő bútorokat, megbeszéltük a feladatokat.

Ezután egy részletes Excel táblázatot kapott tőlem, amiben helyiségenként leírtam a teendőket és javaslatokat, és azt is, mitől váljon meg, (dobozban várva a költözést, vagy eladva, eladományozva – ezt a részt nyilván rábíztam) és milyen apró kiegészítőkre lesz még szükség. Ágytakaró, néhány tároló eszköz, díszpárnák, szőnyeg – voltak a listában. Ezeket – új otthonába illesztve – viszi majd magával.

Extra lelkiismeretesen – néhány online egyeztetéssel -, végig lépkedett velem a Home Staging „csapáson”. Nézzétek meg az eredményt!

[/vc_column_text][vc_column_text]

A nappaliban a könyvek jórésze dobozba került, néhány kisbútort ügyfelem eladott, lecseréltük a dohányzó asztalt, a szőnyeget és a díszpárnákat.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”1828″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image” image_hover=”text”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1829″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1830″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1831″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1847″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1848″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_column_text]

A hálóban rendszereztük a ruhákat, új díszpárnával és ágytakaróval frissítettük fel.

[/vc_column_text][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1843″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1844″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1842″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_column_text]

A kissé zsufis babaszobából kikerült egy szekrény és a rendszerezéssel, lomtalanítással innen is eltüntettük a sok-sok holmit.

[/vc_column_text][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1832″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1833″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1834″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1835″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_column_text]

Az előszoba is felfrissült, ami nem javított az összképen, lekerült a falról és új dekorációkkal tettük vonzóvá ezt a kulcsfontosságú teret.

[/vc_column_text][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1845″ img_size=”500×1000″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1846″ img_size=”500×1000″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_column_text]

A konyha kapott néhány tároló dobozt és üveget, tiszta felületeket varázsoltunk a pultra, az asztalt a meglévő kellékekkel megterítettük.

[/vc_column_text][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1836″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1837″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1838″ img_size=”500×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1839″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1840″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1841″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_column_text]

A fürdőben is jókora szelektálással több tárolóhelyhez jutottunk, így nem kell a mosdó szélét teli pakolni. Hasonlóan kisméretű fürdőszoba esetén képtelenség nagylátószögű kamera nélkül érdemlegeset fotózni. Nézd meg a hirdetéseket: 90%-ban csak egy zuhanyfülkét vagy egy mosdót látsz  – fürdő fotó helyett…

[/vc_column_text][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1820″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1821″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1822″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][vc_single_image image=”1823″ img_size=”1000×500″ alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_separator color=”chino” style=”shadow”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Megjegyzés – a hirdetés felrakása után egy héttel már az adásvételi szerződést egyeztették az új tulajdonossal. Ha szükséged van segítségre, hogy te is gyorsan, könnyen és a legmagasabb áron adhasd el ingatlanodat, keress meg!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_btn title=”Neked is segítek, mit tehetnénk a te lakásoddal!” color=”info” size=”lg” i_align=”right” i_icon_fontawesome=”fa fa-arrow-circle-right” link=”url:http%3A%2F%2Flindabrigitta.hu%2Fkapcsolat%2F||” add_icon=”true”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Itt több cikket is találsz Home Staging a témában![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

[vc_row][vc_column][vc_separator color="mulled_wine" style="shadow" border_width="10"][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

  • Nagy Linda Brigitta • 06.20.95.95.262 • lb@lindabrigitta.hu •

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]